Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy egy igazi nő először mindig gondolatban lép félre, a konkrét testiség már csak ennek szinte kiszámíthatóan velejáró következménye. A szexéhség motiválta megcsalás mellett minden hasonló cipőben járó nő jól tudja, hogy létezik az a fajta félrelépés, amit előbb vagy utóbb érzelmi kötődéssel együtt járó vonzalom kísér. 
De meddig tarthatja fenn egy nő a látszatot otthon, és mikortól jut el a másik előtti beismerés, és a „mindent borítás” szintjére? Vajon elég okosak vagyunk mi, nők, ahhoz, hogy akár éveken át titokban tartsuk párunk előtt azt, aminek nem, vagy személyiségfejlődésünk szempontjából igenis meg kell/kellett történnie? Meddig éri meg a hazugság? S kinek is hazudunk legtöbbször a félrelépéssel?
Az, hogy egy nő mikor dönt úgy, hogy a tilosban kezd járni, számos tényező függvénye, de vajon mi vezet egy titkos viszony lezárásához? Tegyünk azért különbséget félrelépés és félrelépés között, hiszen az egyalkalmas “durrbele” kapcsolatok a legkevésbé sem nevezhetőek viszonynak. Kell ahhoz érzelem, hogy jól működjön a szexualitás valakivel, akivel gyakorlatilag csak az ágyban zajlik a kapcsolat, vagy elegendő a barátság? Meddig puszta testiség és élvezet a dolog, és hol kapcsolódik be női mivoltunk?
Erkölcsiség ide vagy oda, ideje lenne már eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a félrelépés kizárólag a férfiak sajátja. Vérmérséklet, élethelyzet, a bennünk dúló érzelmi kuszaság, spontaneitásra való hajlam és igény, szexfüggőség, bizonyítási vágy….. végtelen számú ok, a végkifejlet pedig valahol a szállodai szobák, a titkos találkák és a nekik otthont adó szobák falai közt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: